2021.02.24. Márió – steampunk stories

Márió – steampunk stories

Érezte, hogy valami nincs rendjén, de nem tudta magának megfogalmazni, hogy mi a baj. Márió szerszámokat vett elő, mert látta a gazdáitól, hogy ami elromlik, azt mindig meg lehet javítani. Nemrég, amikor az unokák itt voltak, együtt nézett velük egy mesét, amiben valami Javító Félix egy kalapáccsal mindent helyre tudott hozni. Márió megörült az ötletnek, hamar kalapácsot ragadott, és hozzálátott a szereléshez. Csak úgy repkedtek az alkatrészek, de ahelyett, hogy egyre jobban érezte volna magát, csak egyre rosszabb lett minden.

Belebújt a műhely sarkába dobott régi, kopott cilinderbe, és gondolkodni kezdett. Valami nem jó, valami baj van, de kalapáccsal nem tudta megjavítani az érzést. Most mit csináljon? Hirtelen meghallotta Eta néni hangját:
– Márió! Kiskutyám! Merre vagy? Itt a reggeli!
Reggeli! Hát persze! Hogy ez nem jutott előbb eszébe! Azért érzi rosszul magát, mert még nem reggelizett! Hamar kiugrott a cilinderből, és a rendetlenséget maga mögött hagyva rövid lábain száguldott az ételért.

Ernő bácsi is kicsoszogott a konyhába. Amikor meglátta Máriót, így szólt hozzá:
– Te meg hol a csudában jártál, hogy ilyen koszos vagy? Etukám – fordult a feleségéhez – meg kell fürdessük ezt a kis rakoncátlant, mert már megint úgy néz ki, mint egy kóbor kutya!
Eta néni mosolyogva bólintott, és már előre nevetett magában, mert a fürdetés mindig óriási cirkusz volt Márióval. A tömzsi kis vakarcs úgy próbált kiszabadulni a kezükből mindig, mint egy angolna. Tekergett, pörgött és forgott, de Ernő bácsi erős kezeit nem tudta kicselezni. Eta néni mindig gyorsan és alaposan lemosdatta, látszott, hogy van már gyakorlata – négy gyereket nevelt fel, és sokszor őket sem volt könnyű a fürdővíz felé terelni.

Márió a fürdés gondolatára igyekezett bebújni a legsötétebb sarokba, azt hitte, ez a legrosszabb, ami ma várhat rá. De pechjére Ernő bácsi kiment valamiért a műhelybe, és meglátta a szanaszét heverő szerszámokat, a szétkalapácsolt dolgokat, és a megrágott cilindert. Hangosan káromkodott egy ízeset, aztán egy perc múlva megjelent a konyhaajtóban.
– Mit csináltál, te ebadta kutya? Hát ezért törődünk veled ennyit? Ezért etetünk, ezért szeretgetünk??
– Mi történt, Ernő? – kérdezte Eta néni meglepve. Ritkán látta a férjét ilyen mérgesnek.
– Ez az átokfajzat olyan rumlit csinált a műhelyben, hogy most egész délelőtt pakolhatok! Még a régi cilinderemet is megszaggatta!
– Ugyan már, hisz azon már több volt a folt, mint az ép rész! Ne zsörtölődj már!
– Még egy ilyen, és visszaviszem a menhelyre! – dohogott tovább Ernő bácsi, és visszament a műhelybe, hogy rendet tegyen.

Márió még inkább a sarokba lapult, tudta, hogy rossz volt, de menhellyel fenyegetni őt? Ez azért mégis túlzás! Mi lesz, ha Ernő bácsi tényleg visszaviszi őt? Nem, az nem történhet meg! Hisz amikor magukhoz vették, azt mondták, örökre szeretni fogják! Nem akart újra egy kennelben várni, hogy megtetszik-e valakinek vagy sem. Nem akart minden este sírva elaludni, gazdáról álmodva. Bebújt a konyhaszekrény alá, és elhatározta, hogy inkább soha többé nem jön ki onnan.

Eta néni aznap nem főzött ebédet, mert volt még maradék tegnapról. Főzés helyett idegesen járkált a házban, Máriót kereste.
– Ernő! Úgy ráijesztettél erre a szegény kutyára, hogy elbújt valahová! Vagy talán világgá is ment! Hogy mondhattál olyat, hogy visszaviszed őt??
Eta néni nagyon mérges volt, és egyre kétségbeesettebben kereste Máriót. Ernő bácsi is elszégyellte magát azért, amit mondott, nem gondolta komolyan, szerette ezt a kis rosszaságot! Beszállt ő is a keresésbe, és ketten kutattak utána. Márió azonban nem mozdult.

Már teljesen elgémberedett az összes lába, de erős volt: ha egyszer elhatározta, nem megy ki onnan, akkor az úgy is lesz! A két öreg bejött a konyhába, és bánatosan roskadtak le az asztal mellé.
– Sehol nincs. Biztos, hogy elszökött. – horgasztotta le fejét Eta néni.
– Nagyon bánom már – mondta Ernő bácsi szomorúan. – Csak dugná ide még egyszer a ronda kis pofáját a lábamhoz! Annyira hiányzik!


Ebben a pillanatban halk nyüszítést, kaparászást hallottak. Márió megpróbált kimászni a konyhaszekrény alól, mert szeretett volna gyorsan odaszaladni gazdáihoz, de már olyan régen volt mozdulatlan, hogy most nem akartak szót fogadni a lábacskái.

– Márió! – kiáltott fel Eta néni. – Hát te egész nap itt kuksoltál? Édes, arany kiskutyám! Na, gyere, segítek! – mondta, és benyúlt a nyüszítő kutyusért.
Ernő bácsi is ölelte, simogatta, letisztogatta róla a port.
– Ej, te bitang! Jól ránk ijesztettél! – zsörtölődött mosolyogva.


Márió majd’ kiugrott a bőréből, és ahogy tért vissza az élet a végtagjaiba, úgy lett egyre boldogabb és elevenebb. Eta néni elmorzsolt egy könnycseppet, aztán hozta Márió kedvenc ebédjét, és Ernő bácsival boldogan nézték a falánk kis ebet, ahogy elpusztítja az elé tett ételt az utolsó morzsáig. Ebéd után pedig Ernő bácsi berendezett Máriónak egy saját kis részleget a műhelyben. Kapott szerszámokat, csavarokat, alkatrészeket, csak a kalapácsot nem kaphatta meg, az túl veszélyes fegyver volt. Kárpótlásul viszont övé lett Ernő bácsi régi, ütött-kopott cilindere is, ami még sokáig a kedvenc búvóhelye maradt.   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük