2021.02.24. Smart – steampunk stories

Smart – steampunk stories

Géza bácsi egész életében imádta a kutyákat. Amíg csak vissza tudott emlékezni az életére, mindig volt kutyájuk, néha több is. Már gyerekként is folyton tanítgatta őket, mindenféle feladatokat adott nekik, és örömmel látta, hogy a kutyák milyen okosan teljesítik minden ötletét. Szoros kapcsolat alakult ki közte és a kutyái között, és az életét ő maga is sokszor annak rendelte alá, hogy a kutyáktól ne kelljen elszakadni.

A távoli, jobb egyetem helyett a helyi főiskolát választotta, pedig mindkettőre felvételt nyert, de a kollégiumi lét rettenetesnek tűnt, hiszen oda nem vihette volna magával a kutyáit. Amikor párt választott, csak olyan hölgy jöhetett szóba, aki ugyanúgy szerette a kutyákat, mint ő. A nyafka Judit hiába volt csinos, hiába volt eszes, rettegett a kutyáktól, és nem lehetett jobb belátásra bírni, néhány randevú után már egyértelmű volt, hogy ő nem lehet Géza párja. Aztán jött Zsuzsa, akiben megtalálta mindazt, amit egy nőben keresett: csinos volt, okos, nagyon kedves, és nem utolsó sorban kutyabolond.

Bár gyermekük nem született, boldogan éltek együtt, míg 10 évvel ezelőtt Zsuzsa beteg nem lett. Akkoriban csak egy kutyájuk volt, Smart. Husky kutya volt, de mintha farkas ősök öröksége jobban kiütközött volna a külsején. Nevét onnan kapta, hogy olyan okos volt, mint azelőtt talán egyik kutyájuk sem. Géza bácsi talán nem is élte volna túl felesége elvesztését, ha Smart nincs mellette. Az okos kutya érezte gazdája minden rezdülését, és ha úgy látta, hogy nagyon belesüpped a bánatba, mindig felrázta valamivel kicsit.

Smart egy napon eltűnt az udvarról, Géza bácsi hiába kereste kétségbeesetten, sehol nem találta. A környéket járva plakátokat tett ki mindenfelé, még jutalmat is ígért érte, ha valaki megtalálja imádott kutyáját. Két nap múlva végre megcsörrent a telefon. Egy fiatalember hívta, hogy nála van Smart. Még aznap délután hazavitte a kutyát, és vitt vele még egy másikat is, saját szeleburdi kis vizsláját. Mázli fiatal volt, és szófogadatlan, de nagyon értelmes. A fiatalember, Gábor, nem kérte a jutalmat Géza bácsitól, viszont arra kérte, segítsen neki megnevelni rakoncátlan kutyáját. Még sosem volt kutyája, nem is igazán tudja, hogyan kellene tanítania, azt hitte, könnyebb lesz majd. De most Smartot megismerve látja, hogy milyen is lehetne a kutyája, sőt azt is észrevette, hogy maga Smart is jó hatással volt Mázlira, mellette a fiatal kutya is fegyelmezettebb lett.

Géza bácsi örömmel vállalta a feladatot, és néhány hét alatt remek eredményeket értek el. Gábor ezt elmesélte a barátainak, és szép lassan elterjedt a településen, hogy van itt egy férfi, aki a nagyon okos kutyájával együtt tanítja a fiatal, fegyelmezetlen kutyusokat. Géza bácsi kutyaiskolát nyitott, és egy új élet kezdődött számára. Boldog volt megint, örült minden kutya sikerének, minden gazdi örömének. Tudta, hogy mindezt Smartnak köszönhette, aki se előtte, se azóta nem szökött meg tőle, így egyre biztosabban érezte, hogy az az egyetlen szökés is okkal történt, Smart így akart segíteni neki új életcélt találni. Nem hiába kapta a Smart nevet, tényleg nagyon okos kutya.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük