2021.02.24. Tequila – steampunk stories

Tequila – steampunk stories

Félelem, fájdalom, düh – ez a három érzés egyszerre dübörgött benne. Szeretett volna elrohanni, de tudta, hogy innen nincs más út, csak az, ha ő nyer. Hallotta a körben álló emberek ordítását, érezte a felfokozott izgalmukat, az adrenalin szagát. Újra nekirontott ellenfelének, és harapta, ahol érte. Közben szinte nem is érezte, hogy ő maga is számos sérülést elszenved, az életösztön hajtotta, tudta, hogy a végén csak egy maradhat. Amikor a másik kutyából elfogyott az élet, őt visszarángatták, és bedugták a ketrecbe. A győzelem jutalma nem volt több, csak a túlélés. A gazdája nem törődött vele többé, ment koccintani a haverokkal. Úgy ünnepeltette magát, mintha legalábbis ő maga küzdött volna a harctéren.

Tequila csalódottságot és szomorúságot érzett, amitől egyre dühösebb lett. Fel akart ugrani, de hiába próbálkozott, a lábai mintha nem mozdultak volna. Kétségbeesetten küzdött, kapálózott, aztán hirtelen egy kezet érzett a fején. Lassan kinyitotta a szemét, és egy egészen más helyen találta magát. Ó, hát csak álom volt! Csak a rossz emlékek jöttek vissza! Megkönnyebbülten nyúlt el, és hagyta, hogy új gazdája tovább simogassa.

– Rosszat álmodtál, Tequila? – kérdezte kedvesen. – Ne félj, már jó helyen vagy! Már nem bánthatnak többé! Nem hagyom.

Hosszú volt az út idáig, eddig a jobb életig. Amikor kicsi volt, az anyja gazdái még simogatták, szeretgették, és szentül hitte, hogy a férfi, aki elvitte őt onnan, ugyanilyen jó lesz hozzá. Hamar rájött, mekkorát tévedett. Eleinte csak bele-belerúgott néha, később, mikor nagyobb lett, már módszeresen verte is. Még nem sejtette, hogy a kiképzése kezdődött meg ezzel, nem a boldog, gazdás élete. Az utolsó harc után kimerülten feküdt a ketrecében, sajgott mindene, de leginkább a szíve. Még mindig vágyott rá, hogy a gazda egyszer végre úgy nézzen rá, ahogy az anyja gazdái kiskorában! Bármit megtett volna érte, bármit! De a férfi rá sem hederített. Furcsa ember volt, a bőrén mindenféle színes jelek voltak, mindig hangosan beszélt, hangosan nevetett, erőt sugárzott minden mozdulata. Erőt és kegyetlenséget.

Most azonban hirtelen az arcára fagyott a mosoly. A pohár egyre magasabbra emelkedett a kezében, ahogy mindkét karját felemelte. Ugyanígy tettek a többiek is. Senki nem szólalt meg az előbb még nagyhangú társaságból, csak az ajtón berohanó fegyveresek kiabáltak. Kezeket fel! Ne mozduljanak! Az összes jelenlévőt begyűjtötték, és mikor Tequila látta, hogy a gazdát is elviszik, dühösen acsarkodni kezdett a ketrecében.
– Ezzel mi legyen? – kérdezte az egyik fegyveres. – Én hozzá nem nyúlok, az biztos!
– Hívják az állatmentőket, és hozzanak kábító lövedéket! – hangzott a parancs.

Amikor a lövedék eltalálta, szúrást érzett, aztán hirtelen cseppfolyóssá vált a világ körülötte. Az arcok megnyúltak, az egyenesből görbe lett, aztán sötét. Teljes sötétség, ki tudja, meddig. Lassan ébredezett, még mindig kótyagos volt az altatástól. Ahogy felemelte a fejét, hánynia kellett. Jött valaki, kitakarította a ketrecét, de ő mozdulni sem tudott még, annyira kába volt. És akkor történt valami egészen váratlan dolog: az az ember megsimogatta a fejét.

Később, mikor már jobban lett, új élet kezdődött számára. Hosszú és rögös út volt, de Tequila már nem akart támadni, már nem akart dühösen ugatni, már nem akarta széttépni a világot. Ugyanazt akarta, amit kiskorában: egy JÓ gazdát, aki szereti őt. Aki megsimogatja, aki enni ad neki, aki játszik vele, aki megmutat neki egy olyan életet, amiről mindig is álmodott, de amiről már lassan-lassan lemondott ott a ketrecben.

Az állatvédők csak úgy engedték örökbe fogadni, hogy nem lehet más kutya mellette, mert azért még nem mertek volna garanciát vállalni, hogy Tequila jól viseli más kutyák jelenlétét. Ezt élvezte a legjobban. Nem hiányzott neki a többi kutya, hiszen egész addig életében a másik kutya felbukkanása azt jelentette, hogy harcolni kell, küzdeni az életéért. Itt azonban szóba sem került ilyesmi. Új gazdája, András, ideális körülmények között élt: a kisváros szélén álló házához nagy szerelőműhely és hatalmas, kerítéssel körbevett telek tartozott, ahol még kutyáknak való akadálypálya is volt. Tequila nagyon élvezte a feladatokat, nagyon lekötötte a figyelmét a tanulás, és boldogan megtett bármit egy kis jutalomfalatért cserébe. Később már akár egy simogatásért, dicséretért is. András mellett belőle is igazi jó kutya vált, és már csak rémálmaiban jutott eszébe, hogy milyen a félelemtől, fájdalomtól, dühtől szorító élet. Végre nem harcikutya volt, hanem András kutyusa.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük